A Magyar Televízió archivumában található (update: már nem!)

A Nagyúr: Bánffy Miklós (1)
A Nagyúr: Bánffy Miklós (2)
A Nagyúr: Bánffy Miklós (3)

Karácsony másodnapján délután megnéztük. Egészen kellemes, izgalmas időutazás volt, és megint roppant megszerettem fordítandó könyvem szerzőjét. Amint tegnapelőtt elkezdődött az Úr 2011-es esztendője, izgatott munkakedvvel fordulok a sokadik oldal(am)ra, hogy átültessem és hollandra fordítsam. De hogyan fogom Bánffyt magát lefordítani az olvasónak? Hogyan mondjam el, amit nem lehet? Nagyszerű ember volt, érdekes, sokoldalú, megfoghatatlan gondolkozású és cselekedetű. És mit szólna a mai dolgokhoz?

Hiszen ő volt az, aki a megbotránkoztatást vállalva egyszerű, szürke katonai öltözetben vonultatta be lovaggá ütés céljából a látványosan rokkant első világháborús tiszteket az 1918-as magyar királyi koronázás alkalmával a Mátyás templomba, hogy saját szemével lássa a díszbe öltözött vendégsereg, mit is művel a háború.
És Bánffy Miklós vitte színpadra először az akkoriban sokak számára fájóan kortárs zeneművet és balettet az Operaházban: a Fából faragott kiráyfit és a Kékszakállú herceg várát. Nem hiszem, hogy provokálni akart. Számomra minden írásából és a róla szóló írásokból kitűnik, hogy következetesen gondolta végig a lépéseket, és összefüggő, egészséges és kritikus gondolatvezetés keretezte véleményeit.
Nem tudom, mi van pontosan az új 2010-es magyarországi médiatörvényben (majd elolvasom), de őszintén kiváncsi vagyok, hogy a sok berzenkedő mellett van-e olyan ember, aki nem csak riadót akar fújni, hanem leginkább kreatív kihívásnak érzi az egészet. Hogy hogyan lehet mégis elmondani amit kell, és mégis jelen lenni ott, és azzal, amivel szükséges, mert így kívánja a becsület?
P.S. A becsület néha tényleg nagyon buta dolog. De sokszor meg időtállóan nagyszerű.