Bánffy-fordítók = Bánffy-vertalers

2014. augusztus 28-29-én két kerekasztalbeszélgetésre került sor Bánffy Miklós regénytrilógiájának fordítóival. Pontosan három évvel ezelőtt született meg bennem az ötlet, azóta alakul és szerveződik… A csütörtöki napon egy diófa alatt beszélgettünk a regény fordításáról a marosvásárhelyi Teleki Téka udvarán, pénteken pedig az évente megrendezett Helikoni Leszármazottak Találkozójának az első programpontjában szerepeltünk, a marosvécsi művelődési házban.
Három fordító vett részt a találkozón: Marius Tabacu (román), Oplatka András/Andreas (német), és jómagam, Hermán Mostert Rebekka (holland). A beszélgetést Károlyi Dóra vezette, akit műfordítói körökben nem kell bemutatni, és akit a műfordítás nagyköveteként sok európai országban jól ismernek. Bánffy Miklós irodalmi munkásságának szakértőjeként Dávid Gyula irodalomtörténész volt jelen. Számomra ez a különleges szakmai találkozás, ez az erdélyi út jelentette a Bánffy-fordításom körüli sok esemény utolsó állomását. Azt hiszem.

Op 28-29 augustus 2014 vond er tweemaal een podiumgesprek plaats tussen vertalers van Miklós Bánffy’s romantrilogie. (In het Nederlands is alleen deel 1 verschenen onder de titel Geteld, geteld.)  Op donderdagmiddag zaten we in Marosvásárhely (Targu Mures) onder een notenboom op het erf van de eeuwenoude Teleki Téka. Op vrijdagmiddag waren wij het ‘voorprogramma’ van de jaarlijkse reunie van Helikon-afstammelingen rondom het kasteel in Marosvécs (Brancovenesti). Een wonder dat het er eindelijk van gekomen is: het idee om elkaar te ontmoeten kwam precies drie jaar geleden bij me op,  eind augustus 2011. Uiteindelijk waren er drie vertalers: Marius Tabacu (Roemeens), András/Andreas Oplatka (Duits), en ondergetekende, Rebekka Hermán Mostert (Nederlands). Het gesprek werd geleid door Dóra Károlyi, die in Nederland ooit de ‘Vertaalengel’ toegekend kreeg, voor haar onnagvolgbare bijdrage aan het promoten van literair vertalen. Literatuurhistoricus Gyula Dávid was aanwezig als kenner van de Bánffy-receptie. De voertaal was uiteraard Hongaars. Deze bijzondere professionele ontmoeting en deze reis naar Transsylvanie is de eindhalte van mijn Bánffy-vertaalproject. Geloof ik.

Teleki Téka udvarán Teleki Téka Marosvécs, Kemény-kastély Kemény-kastélykert, Marosvécs Károlyi Dóra, Hermán M. Rebekka, Andreas Oplatka Dávid Gyula, Marius Tabacu, Károlyi Dóra, Hermán M. Rebekka, Andreas Oplatka, H.Szabó Gyula Hermán M. Rebekka, Marosvécs 2014. aug. 29. Marosvécs_022 Kastélykert Helikon-asztallal

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *